A magyar költők közül Ady Endre és Juhász Gyula a favorit. Egyszerűen imádom őket, és megunhatatlanok a verseik.
Ady Endre: Láttalak
Láttalak a multkor, Mosolyogva néztél, Éppen úgy, mint akkor, Mikor megigéztél. Vérpiros ajkaid Mosolyogni kezdtek; Olyan bájos voltál, Mint mikor azt sugtad: ”Édesem, szeretlek!”
Láttalak a multkor, Mosolyogva néztél, Gyönyörű vagy most is, De meg nem igéztél.
Vérpiros ajkaid Mosolyogni kezdtek; Olyan bájos voltál, Mint mikor hazudtad Ezt a szót: „Szeretlek!”
Falon az inga lassú fénye villan, Oly tétován jár, szinte arra vár, Hogy ágyam mellett kattanjon a villany, S a sötétben majd boldogan megáll. Pihenjünk. Az álomba merülőnek Jó dolga van. Megenyhül a robot, Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek, Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap. Elakadt sorok. Társtalan rimek. Megsimogatom őket halkan: írjak? És kicsit fájón sóhajtom: minek? Minek a lélek balga fényüzése? Aludjunk. Másra kell ideg s velő. Józan dologra. Friss tülekedésre. És rossz robotos a későnkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem, A tollra dőlve, mint botra a fáradt Vándor, ki havas pusztákon megyen. Mi haszna? A sok téveteg barázdán Hová jutottam? És ki jött velem? Szelíd dalom lenézi a garázdán Káromkodó és nyers dalú jelen.
Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben... Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz, Majd jő a kor, amelynek visszadöbben Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz... Falon az inga lassú fénye villan, Aludjunk vagy száz évet csöndben át... Ágyam mellett elkattantom a villanyt. Versek... bolondság... szép jó éjszakát!
Eldobtam egy gyufát, s legott Hetyke lobogásba fogott, Lábhegyre állt a kis nyulánk, Hegyes sipkájú sárga láng, Vígat nyújtózott, furcsa törpe, Izgett-mozgott, előre, körbe, Lengett, táncolt, a zöldbe mart, Nyilván pompás tűzvészt akart, Piros csodát, izzó leget, Égő erdőt, kigyúlt eget; De gőggel álltak fenn a fák, És mosolygott minden virág, Nem rezzent senki fel a vészre, A száraz fű se vette észre, S a lázas törpe láng lehűlt, Elfáradt, és a földre ült, Lobbant még egy-kettőt szegény, S meghalt a moha szőnyegén. Nem látta senki más, csak én.
Ma Tóth Árpád versekhez van kedvem, szerintem ez a verse különösen szép. Benne van a favoritok között.:)
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata Fénylett hajadban s béke égi csendje, És jó volt élni, mint ahogy soha, S a fényt szemem beitta a szívembe: Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te, Vagy áldott csipkebokor drága tested, Melyben egy isten szállt a földre le S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek, - Egyszerre csak megfogtad a kezem, S alélt pilláim lassan felvetődtek, És éreztem: szívembe visszatér, És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek!
Angyalok városa. Legkedvencebb filmemből a legjobb idézetek.:)
S lubickol az óceán habjaiban, a szabadság árasztja el minden porcikáját, és érzi: az élet káosza gyönyörű, gyönyörű, mert a döntés a miénk, hogy mit és hogyan teszünk. Szabad vagy, bár ennek a halandóság az ára. De szabad vagy. És az élet szép!
Egyetlen lélegzet aranyfürtje illatából, a szája egyetlen csókja, kezének érintése többet ér, mint az egész öröklét enélkül.
Nem értem, miért engedi meg az Isten, hogy találkozzunk, ha aztán nem engedi, hogy együtt legyünk.
Mire jó a szárny annak, aki úgysem érzi, ha simogatja a szél?
Lehet, hogy az érzelem annyira erős, hogy a test nem bírja féken tartani. A lélek és az érzések átveszik az irányítást, és a test sírni kezd.
Hol voltál, mikor kellett volna? Nem... te nem voltál sehol, Vagy ha mégis... az biztos, Hogy nem itt, csak akárhol.
Hol voltál, mikor én hívtalak? Válasz tőled nem érkezett, Magába zárt az éji csönd, Nem volt, aki megvédhetett.
Hol voltál, mikor kiáltottam? Csak süket fülekre leltem, Meg sem akartad hallani, Mit üzen neked a lelkem...
És most...?! Most hol lehetsz vajon? Tudod mit...? Nem is érdekel! Annyi hosszú év telt így el, Hogy már nem számít, ha létezel.
Ez saját szerzemény. Néhanapján rám jön az írhatnék, persze van úgy, hogy hónapokig nincs ihlet. Mindenesetre, még van hova fejlődnöm...mindig van hova fejlődni.:)
Vége van. A függöny legördült, Komisz darab volt, megbukott. Hogy maga jobban játszott, mint én?... ...Magának jobb szerep jutott! Én egy bolond poétát játsztam, Ki lángra gyúl, remél, szeret - Maga becsapja a poétát, Kell ennél hálásabb szerep?!...
Kár, hogy kevés volt a közönség. Nem kapott illő tapsokat, Pedig ilyen derék játékért Máskor kap rengeteg sokat. Mert e szerep nem most először Hozott magának nagy sikert: Volt már olyan bolond poéta, Aki magának hinni mert...
Én magam e csúfos bukásért Vádolni nem fogom soha, Ez volt az utolsó csalódás, A szív utolsó mámora. Egy percig újra fellángoltam, Álom volt, balga, játszi fény; Megtört egy kegyetlen játékon, Leáldozott egy lány szivén...
Vége van. A függöny legördült, Végső akkordot rezg a húr, Elszállt a hitem, ifjuságom, Utolszor voltam troubadour... Eddig a vágy hevéért vágytam, Most már a hitben sincs hitem, Ártatlanság, szűzi fehérség Bolond meséjét nem hiszem.
Vége van. A függöny legördült, Komisz darab volt, megbukott, Rám tán halálos volt a játék, Magának érte taps jutott. Így osztják a babért a földön, Hol a szív sorsa siralom... ...Hány ily darab játszódott már le Ezen a monstre-színpadon?!
Különös táj a lelked: nagy csapat álarcos vendég jár táncolva benne; lantot vernek, de köntösük alatt a bolond szív mintha szomoru lenne.
Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll: életművészet! Ámor győztes üdve! De nem hiszik, amit a száj dalol, s a holdfény beleragyog énekükbe, a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag, melyben álom száll a madárra halkan, s vadul felsírnak a szökőkutak, a nagy karcsú szökőkutak a parkban.
Senkinek sem volna szabad föltennie ezt a kérdést: miért vagyok boldogtalan? Ez a kérdés magában hordja azt a vírust, amely mindent elpusztít. Ha feltesszük ezt a kérdést, akkor hamarosan azt is megkérdezzük, mi tesz minket boldoggá. És ha az, ami boldoggá tesz minket, különbözik attól, amiben élünk, akkor vagy változtatunk a dolgokon, vagy még boldogtalanabbak leszünk. (Paulo Coelho)
Imádom Juhász Gyula verseit. Egyik kedvenc költőm.:) Ezt még anno szabadon választott versként szavaltam:
Juhász Gyula: Fehér éjszakák
Ismered-e az álomtalan éjet, Mikor a szívünk még szűz és beteg, Mikor fehérek még a remények, Mikor bárányok még a fellegek? Ismered-e a könyvek közt virrasztást S a könnyek közt virrasztást ismered? Mikor a csönd elringat puha karján És várnak ránk nagy ismeretlenek?
Az éj körülfoly, mint valami tenger, Ó tengerek, álmok, könnyek, betűk, Ó élet, merre szívünk szállni nem mer, Ó távol partok, távol hegedűk! Valaki már ránk vár s dalolni késztet, De még csalódni korán lesz, korán, Melyik csillag az, melyben vágya éghet: Az a szőkés, vagy az a halovány?
Ó szomorú szép, álomtalan éjek, Engem ti nem ringattok már soha. És nem borít el a fehér remények S fehér virágok csöndes zápora. Szelíd igába nem fognak a könyvek S a könnyek áldását nem ismerem S nem nézem a rámragyogó jövőnek Kék csillagát a fehér éjeken...
Így igaz, vágyom utánad. Ejtem, elvesztem kezemből önmagam, nem remélve, hogy tagadni merjem, azt, mi tőled árad rezzenetlen, és komoly, merő, rokontalan.
...rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem el nem árult és nem szólított, mint a kőé, olyan volt a csendem, mely fölött a forrás átcsobog.
Ám e lassú, párhetes tavaszban engemet a néma, öntudatlan évről most letörtek könnyedén. Összezárva, langyos, árva létem most valaki tartja a kezében, s nem tudja, tegnap mi voltam én.
Úgy döntöttem nyitok egy olyan blogot is (mivel már van sajátom, az ügyes-bajos dolgaimmal együtt:)), amely a kedvenceimet gyűjti össze. Legyen az idézet, dalszöveg, dalrészlet, vers, próza, mottó, esetleg saját vers, ilyesmi. Mint a cím is mutatja: és minden más.:) Nem fontossági, vagy tetszési sorrendben írok, csak ahogy jön.
Egyrészt, mert szeretek írni, és imádom a verseket, idézeteket. Másrészt hátha másoknak is megtetszenek ezen sorok. Akkor már megérte...:)
