Kedvencek...és minden más...

Minden olyan messze volt tőlem. Mégsem vártalak. Nem vártam semmit.
Ültem a parton szétesve, és kavicsokat dobáltam a vízbe. Néha úgy érzem
magam, mint aki a küszöbön billeg, és mérlegel a maradni akarás és az
útra indulás között, a kilincsbe kapaszkodom és nem mozdulok. Épp csak
meg akartam váltani a világot.

Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom,
ahol vagy.Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok.De hol
vagyok én?Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd.Esetleg ha
nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?

 

 

/Micimackó/

Az élet mozgószínházában ülve,
A hallgatag sötétben nézem én
A karmester botját, hogy leng az űrbe,
Míg perdül a vad álomköltemény.

És hallom, a hegedűs hegedűje
Hazug, akár lelkemben a remény
És látom, hogy szürkülve és elnyűve,
Mint rohanok a roppant filmen én!

Ó más zenét e szomorú játékhoz,
Vagy más játékot e hazug zenéhez,
De siket a zenész s a film nem érez.

Csak várok én a mély, komor homályban,
Kifáradt néző, kénytelen játékos,
Amíg kihúny a fény s eltűnik árnyam!

/Juhász Gyula: Szomorú játék/

Reményik Sándor: Mi mindíg búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

:(

"...I want to stand with you on a mountain,
I want to bathe with you in the sea.
I want to lay like this forever,
Until the sky falls down on me..."

/Savage Garden: Trully, madly, deeply/

...hűűű, de nagyon szerettem régen ezt a számot.:)

Az Angyalok városa egyik nagyon szép zenéje, magyar fordításban.:)

Angyal

Az egész idődet a második esélyre
várva töltötted,
egy megoldásra,mely mindent megoldhat
De mindig van egy ok azt érezni
hogy nem elég jó...
És ez elég nehéz egy nap végén
Szükségem van egy kis kikapcsolódásra
oh,egy gyönyörű feloldozásra
Emlékek szivárognak az ereimből,
És így talán találok egy kis békét ma éjjel.

Egy angyal karjaiban
Messzire repülsz innen
Ebből a sötét motelszobából
És a végtelenség,amitől félsz
kihúzott téged néma álmaid roncsaiból.
Egy angyal karjaiban vagy,
amelyben megtalálhatod a kényelmet

Belefáradtál ebbe az egyenességbe
És bárhol megfordulsz,
tolvajok és keselyűk követnek téged
És a vihar folytatja pusztítását
Te pedig tovább építed a hazugságod,
mely kárpótolja az összes hiányod
De nekem nem számít ez...
Elmenekülni az utolsó percben
Könnyebb hinni ebben az édes őrültségben,
ebben a dicsőséges szomorúságban,mely térdre kényszerít engem

Egy angyal karjaiban
Messzire repülsz innen
Ebből a sötét motelszobából
És a végtelenség,amitől félsz
kihúzott téged néma álmaid roncsaiból.
Egy angyal karjaiban vagy,
amelyben megtalálhatod a kényelmet.

"Megbocsájtottam a megbocsájthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket, elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást, csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, nevettem, amikor már nem bírtam tovább. Szerettem, és szerettek, de sokszor elutasítottak. Volt, hogy szerettek, de nem tudtam viszont szeretni. Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet, esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben, felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját. Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek. Sokszor éreztem, hogy meghalok a vágytól. Féltem, hogy elveszítek valakit, aki nagyon fontos számomra; a végén mégis elveszítettem. De túléltem, és még most is élek!"

...de talán mégsem olyan mulatságos mindez, nem? vagyis én továbbra is csak
olyan fiúkért lelkesedem majd, akiket soha nem kaphatok meg? egy apró
öreg hölgy leszek tolókocsiban, s arról fogok álmodozni, hogy egy napon
megjelenik az én gyönyörű hercegem, hogy meghódítson...

...persze, a herceg, de kizárólag tolókocsival vagy járókerettel, és infúzióval a kezében:S:S (jó kis jövőkép, de az idézet alapjában véve jó:))

...Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng...

/József Attila: Óda-részlet/

Majd megöregszel

Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz: s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem."

"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.

/József Attila/

Reménytelenül

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék.

/József Attila/

Óh szív! Nyugodj!

Fegyverben réved fönn a téli ég,

kemény a menny és vándor a vidék,

halkul a hó, megáll az elmenő,

lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon

helyezkedik a csontozott uton;

kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,

zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,

mint egykor melléd: mellé leülök.

Bajos szél jaját csendben hallgatom,

csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén

szerelem szólal, incseleg felém,

pirkadó madár, karcsu, koronás,

de áttetsző, mint minden látomás.

/József Attila/

Tedd a kezed

Tedd a kezed

homlokomra,

mintha kezed

kezem volna.

Úgy őrizz, mint

ki gyilkolna,

mintha éltem

élted volna.

Úgy szeress, mint

ha jó volna,

mintha szívem

szíved volna.

/József Attila/  

Minden rendű emberi dolgokhoz

Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik,
Világtalan angyalaink játszogatnak itt,
Nyugtalanok, szerepük egy megfojtott ima.
És a dráma mindig mindig csak tragédia.

És az ember, szegény ember csak lapul belül,
Benn, magában s ezer arccal egymagában ül,
Három láng nő homlokából, zengő, mély virág
És zokognak, elzokogják a litániát:

"Én csak voltam! - Én, jaj, vagyok! - Én meg csak leszek!
Leszaggattak, elültettek, fognak rossz kezek,
Életünk az ember kedve, hanem hol van ő,
Hol az ember? Hát hiába teremtett elő?"

És az ember, szegény ember, csak lapul belül,
Feje körül zengő szavak villáma röpül;
No most, no most fölszáll majd az igazi ima!
És a dráma mindig mindig csak tragédia.

Jön a gond és jön az asszony, jön a gyávaság,
Jön a kétség, jön a vágy és jön az árvaság
S valamennyi fölsikolt és eggyé alakul:
Magad vagy és magad maradsz magadnak rabul!...

Világtalan angyalaink sugárlábakon
Átugranak a világi köntörfalakon,
Fölkapják és fölhajítják hozzánk szíveink
S fölkapnak és eldobnak a szívünkből megint.

És muszáj és meg kell tenni, szólni valamit,
Ami vagyok, gyémánt, amely látóra vakit,
Az egyetlent, ezt a soha nem látott rabot!
S dadogok már, dadogok, de - magamban vagyok.

Ó angyalok, segítsetek. Hol van az a fény,
Amelyikről tudtam egyszer, hogy az az enyém,
Amelyik majd szól helyettem. Az álom fia!...
És a dráma mindig mindig csak tragédia.

S elmegyek és másik jön és az is én vagyok:
Elsiklanak talpam alatt sziklás századok -
Mit akarok? s akarjak-e? Mi az az örök?
S könnyű porban hullnak reánk az örök rögök.

Tiszta gyümölcs, férges gyümölcs egy ágon terem
S könnyen adják, könnyen veszik, de mi lesz velem?...
Pokolbeli gonosz tenger vonagló agyunk
S világtalan angyalaink mi magunk vagyunk.

/József Attila/

József Attila is a Nagy Kedvencek közé tartozik.:)

József Attila: Ringató

Holott náddal ringat,

holott csobogással,

kékellő derűvel,

tavi csókolással.

Lehet, hogy szerelme

földerül majd mással,

de az is ringassa

ilyen ringatással.

A kutya valóságos szent. Természeténél fogva tiszta szívű és őszinte. Ösztönszerűen tudja, mikor nincs rá szükség: órákig képes nyugodtan feküdni, mikor királya belemerül a munkába. Ám amikor a király szomorú és szorong, odalopakodik hozzá, hogy az ölébe hajtsa a fejét. Ne félj. Sose bánd, ha mindenki más el is hagy. Gyere, sétáljunk egyet, és felejtsd el az egészet. (Axel Munthe)

Tankcsapda: Minden szó

Éjszaka indultam hozzád
Üres az állomás
hiába nézem a büfé pont most zár
ez egy éhes vallomás

A hajnali ködben alig látok
odakint hideg,
bennem még annyi minden lángol
mondanám de nincs kinek

Minden út egy helyre tart
te a hullám voltál
Én meg a tengerpart

Mint egy eltérített járat
amin bomba robban
úgy öltél meg bennem minden vágyat,
semmi nem fájt ennél jobban

Minden út egy helyre tart
te a hullám voltál
én meg a part

Tudom, hogy nem volt varázsló,
tudom csak álomkép volt
Ő félig angyal volt
Én félig ember, félig gép
Éget belül ha rámnéz
Kínoz ha lát.
És mégis hagyom , hogy elragadjon és vigyen magával
minden létező világon át.

Szíven talált, szíven talált
minden szava szíven talált

Az éjszaka újra az úton ért
ez már egy másik állomás
a ködöt is elfújta a szél
bennem nincs több vallomás

Minden út egy helyre tart
Te a hullám voltál
én meg a part

Tudom, hogy nem volt varázsló,
tudom csak álomkép volt
Ő félig angyal volt,
Én félig ember, félig gép
Éget belül ha rámnéz
Kínoz ha lát.
És mégis hagyom , hogy elragadjon és vigyen magával,
minden létező világon át.

Szíven talált, szíven talált
minden szava szíven talált 2x
többé nem gondolok rád
minden szava szíven talált
én többé nem gondolok

Mindig voltak, és mindig lesznek is olyan helyzetek, hogy két olyan ember aki igazán szereti egymást, nem találnak egymásra, mert a szeretet (bár a leghatalmasabb érzés), nem mindig elég. A környezet és a körülmények nagy hatással vannak az emberek életére, és van, hogy észre sem vesszük, de akaratlanul is elsodródunk egymástól. Azonban ez a távolság bármekkora legyen is, s bármilyen áthidalhatatlannak is látszik, csupán méterben, vagy időben mérhető. Ami pedig ezeket az embereket összeköti, az nem fejezhető ki számmal, az két lélek egymáshoz hasonlósága, olyan kapocs, amit nincs erő vagy hatalom, mely szétszakíthat.

 

Dobog

Jövök szembe a hídon és a szívem
dobog dobog pedig nem fiatal
Szeretné hinni hogy van ilyen
hogy valaki ha nagyon akar
majd eljön hogy "Szia hát én jöttem.
Én vagyok azért mert te vagy
Nem tudom mi lesz velünk közben
de valami azért csak akad"

De senki se jött idáig senki se jött
senki se jött úgy hogy te jössz
Senki se jött senki se jött
senki se jött úgy hogy te jössz

Vártam a bőröndbe pakolva
az autó a repülő a busz
a távolságot maszatolja
közel lenni csak te tudsz

de senki se jött senki se jött
senki se jött úgy hogy te jössz
senki se jött idáig senki se jött
senki se jött úgy hogy te jössz

Dobog a szívem itt a hídon
vállamon hallgat a rigó
ez a harc itt elméleti síkon
folyik és megint győz a jó

és persze hogy jön a szemedből a könny
mert tudtad hogy eljön az az idő
hogy nem lehet más a várakozás
vége hogy itt lesz az illető

Eddig senki se jött idáig senki se jött
senki se jött úgy hogy te jössz
senki se jött idáig senki se jött
senki se jött úgy hogy te jössz

Földtörténet

Késő volt már, tévéztünk
Mikor a nagy esőben a Föld eltűnt
Az égben a ház alól
Mentek sokan keresni
Mondtad, elég kilesni
Hátha csak itt bújkál valahol

Vitorlázz némán át a réteken
Túl a sóson túl az édesen
Annyira kemény, annyira látványos
Csatáink voltak, hát hogy lesz most

Volt autónk, beszálltunk
Szólt a magnó csináltunk
Néhány kört a semmibe
Nem sírhattál tele volt
A mézeskalács ház, a Hold
Feljött, a Nap nem ment le

Vitorlázz némán át a réteken
Túl a sóson túl az édesen
Annyira kemény, annyira látványos
Csatáink voltak, hát hogy lesz most

Nem volt terv csak este lett
És a lámpafényeknek
Kinyitott egy szelet űrt
Minden kocsi alatt Tejút
Minden sofőr elfordult
És legyintett és hátradűlt

Vitorlázz némán át a réteken
Túl a sóson túl az édesen
Annyira kemény, annyira látványos
Csatáink voltak, hát hogy lesz most

Annyira kemény, annyira látványos
Utolsó csatát vársz a csapattól
Csak nekidőlsz a gombjaidnak
És rakéták indulnak el a hasadból

HS7: Mikor utoljára láttalak

Rossz téli reggel a villamoson,
úton egyik helyről a másik felé
arra gondolok, hogy ahova megyek,
oda minek megyek én,
mellettem egy fejben egy fejhallgatóból
az élet ritmusa tuccog,
arra nézek, kicsit messzebb ismerős arcot látok,
(és a következőnél három utas leszáll)
sok év eltelt, de álmaimban
hányszor is láttam én
ugyanezt az arcot, de mégsem ugyanezt,
szeméből eltűnt a fény

Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most csendben nézlek, és csak az fáj,
hogy mennyire nem fáj semmi

Nem az idő az, ami átlépett rajtad,
észre sem vetted, hogy elveszett
egy haszontalan kis apróság,
ami nélkül élni nem lehet, nem lehet

Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most csendben nézlek, és csak az fáj,
hogy mennyire nem fáj semmi

Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most lopva nézlek, és látom,
hogy nincsen mit sajnálnom
(és a következőnél minden utas leszáll)
Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most lopva nézlek, és látom,
hogy nincsen mit sajnálnom

Lesz még Ady vers, maaaaajd.:) Így is a versek közül épp az Ady-köteteket olvasom. De most legyen inkább dalszöveg, mert azokat is imádom.

Nemrég óta ismerkedek a Heaven Street Seven együttes zenéivel, de nagyon tetszenek!

Ez a szerelem

Nyílnak a kertben a fák, a füvek, a virágok
A földben is fordul a féreg
és elfut a tél
Rég várok rád,
tudom jól, hogy a semmire várok
Zöld hegyek illatát hozza a tavaszi szél

Ez a szerelem
Nem hagy el sohasem
Tiszta, mint a jég
csak nekem szép

Mi ez a furcsa, hamis zene itt a fejemben,
ez a döglött macska az úton,
e múzeuma a semminek,
ez a felgyújtott erdő, ez a lebombázott város,
ez az összecserélt szempár,
ez a kincs amiért nem kár?

Ez a szerelem
Nem múlik sohasem
Tiszta, mint a jég
Egyszerűen szép
Ez a szerelem
Igen, igen, igen
Soha nem hazudik,
csak ad és nem kér

(Szerelem ágán féreg ébred, érik a gyümölcs)

A legrosszabb érzés nem a magány, hanem az, hogy akit te sosem tudnál elfelejteni, megfeledkezik rólad.

 

Ez mennyire igaz...

Tartsd közel barátaidat a szívedhez, mert lehet, hogy egy nap felébredsz és rájössz, hogy 'elveszítettél egy gyémántot, mert túl elfoglalt voltál azzal, hogy kavicsokat gyűjts'.

…Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget…

/Ady Endre/