Öt éves voltam, amikor anya azt mondta, hogy a boldogság a kulcs az
élethez. Amikor iskolába mentem, megkérdezték, hogy mi akarok lenni, ha
felnövök. Azt mondtam, hogy boldog. Azt mondták, hogy nem értem a
feladatot, én pedig azt mondtam, hogy nem értik az életet. (:
Ez annyira tetszik! Mondjuk, a boldogság, nem egy állandó állapot szerintem, hanem különböző fontos pillanatakból tevődik össze. Nem lehet mindig boldog az ember, de ugyanígy nem lehet folyton boldogtalan sem, szerintem van egy köztes állapot. Pl. a napok apró örömei, amik kibillentik a mutatót pozitív irányba, vagy fordítva. De fáradt vagyok már a filozófáláshoz.:) Meg ez csak egy vélemény a sok közül. Mindenesetre a felnőttek sokszor nem értik a gyerekeket, pedig régen ők is pont ilyenek lehettek, csak esetleg sokat csalódtak, megkeményítették a szívüket, elsuhantak a látszólag érdektelen dolgok mellett. Számtalan ok miatt. Ezért nem akarok sosem teljesen felnőtt lenni. Szükségem van az álmokra, az ábrándozásra, a képzelőerőre.:) Mindenre.:))
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.