Csak ülök és azon gondolkozok, miért vagyunk olyan messze egymástól. Persze, fizikai távolság, de az akkor is táv. Nem látom a szemeit, a mozdulatait, nem érzem az illatát, az érintését, nem hallom a hangját, a nevetését. Nem beszél hozzám, és én nem válaszolok, nem mondok semmit, amit akár egy pillantással kiolvashatna a szemeimből. Maximum érezheti...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.