Kedvencek...és minden más...

„Mi, nők teljes mértékben képesek vagyunk arra, hogyan kell elveszteni a racionalitás-érzékünket akár egy pillanat alatt. Azt hiszem, ezt nevezik Föld fölötti szárnyalásnak – s mint Newton által tudjuk – minden leesik. Mi is. Hát igen. Csalódunk abban, akit eddig a szivárvány változatos színeiben tündöklő szemüvegen keresztül szemléltünk. De nem baj, nem számít, s mivel a Földre huppanás még nem volt elég erőteljes újra és újra megbocsátjuk szívünk szerelmének azt, hogy nem figyel ránk, hogy sokszor bunkó, hogy nem törődik a lelkivilágunkkal, esetleg azt is, hogy más lányok felé kacsintgat, vagy éppen hazudozik. Megbocsátunk. Szinte bármit. Szemet hunyunk. Mi, akik annyira nem tűrjük az igazságtalanságot, a félrevezetést most mégis tűrünk. Érte. Újra és újra beleszeretünk, még a hibáiba is, elnézzük kilengéseit, modortalan megjegyzéseit, érdemtelen, durva megnyilvánulásait. Egyszóval: szeretjük.:S S hogy ez miért jó nekünk? Talán szeretünk szenvedni, küzdeni és ismét veszteni? Meglehet. Meddig tart ez? Nehéz rá választ találnunk. Talán addig, míg akkora ütést nem kapunk Tőle – pont Tőle -  ami teljesen földre terít, és elveszi minden erőnket. Akkor aztán bánkódhatunk és ragasztgathatjuk a szívünk helyén lévő dobogó valamit. Valaha hevesebben dobogott, valaha szeretett, és érzett, még foltozhatjuk talán. Persze a körforgás nem áll le. Szerelmünk alanya ismét egy olyan pasi lesz, aki cseppet sem törődik velünk, érzéketlen, udvariatlan, hűtlen. A tetejében még humora sincs! Akarjuk mi ezt? Vagy csak nem bírunk kilépni ebből a körből? Miért vonzzuk a bajt? Ez már belénk van kódolva? Miért jó ez nekünk? Elmúlik valaha? Talán. De rengeteg zuhanás, ütődés, sérülés árán. Ezért én mondom, mi nők felfoghatatlanok vagyunk!”